Mandalák Képek Üvegtárgyak Ékszerek Kezdő lap Magamról Kedves Látogató! Szeretettel köszöntöm honlapomon. A nevem:  Mici. Közel egy évtizede foglalkozom  üvegmandala festéssel. Eleinte ajándékba  szántam őket, személyre szabottan, majd  festettem gyógyító és egyéb életterületet  harmonizáló mandalákat is. Ezeken kívül készült már jó néhány más témájú üvegkép és festett  üvegtárgy is, mint például borospohár, mécses,  pálinkás- vagy borosüveg. Időközben belecsöppentem a Tiffany és muranói üvegékszer készítés rejtelmeibe is. Egy  üvegműves ismerősömtől tanultam meg a fusing technikát. Egyéb Tiffany tárgyakat is készítünk,  ezekből némelyeket összekapcsoltam az  üvegfestészettel. Egyre szebb és érdekesebb  alkotások születnek, amikből szintén jó párat  bemutatok a honlapomon. A rajzolási és festési technikákat képzőművész  mesteremmel együttműködve fejlesztem, hogy az akvarell és az olajfestés területén is egyre  magasabb szinten tudjak kibontakozni. Az évek során egyre több, saját készítésű  ajándékot kaptak tőlem rokonaim és barátaim.  Így született meg a honlap ötlete is, melynek  létrejöttét nekik köszönhetem. Mivel mindig születnek újabb alkotások, ezért arra tudom bíztatni, hogy minél gyakrabban látogassa honlapomat, ahol egyre több újdonsággal  találkozhat. Kellemes nézelődést kívánok: Mici üvegmandalász Kapcsolat Linkajánló Dísztárgyak